SZOMOLYA

Kaló Imre Pincészete


Kaló Imréről egy írást szeretnék közölni, melyet Nádasi András írt.
Megkért, hogy rakjam ki a honlapra, és én nagy örömel teszek neki eleget, mert látom, hogy nagy hatást gyakorolt rá Kaló Imre.

Csoda Szomolyán


A folyékony táplálék, ami ugrásra készen hömpölyög a pohárban és minden üzenetértékű, életigenlő gondolat, ami elhagyja megalkotójának száját: ez így együtt a csoda. A borkészítő Kaló Imrének, a természet alázatos szolgájának voltunk a vendégei, ahol a puritán pincében folyamatosan szakadtunk el a valóságtól és szép lassan, kortyonként érkeztünk meg egy emberibb világba.

Az egészben az a legjobb, hogy a csodáért nem kell messzire mennünk, csak a Noszvaj és Mezőkövesd között meghúzódó kis borsod megyei faluba, Szomolyára. A kétezer lelkes településen – amely az Egri borvidék délkeleti csücske – nagykövetek, Master of Wine-ok, színészlegendák, közéleti személyiségek, nemzetközi forgatócsoportok adják egymásnak Kaló Imre pincéjének kilincsét. Mind ugyanarra kíváncsiak: mi olyan különleges ezekben a borokban, mit tud ez az ember?

Milyen a Kaló-stílus?

Ha engem kérdeznek: szokatlan, meghökkentő, robosztus, mély.
Szokatlan, mert egyes szőlőfajtákból olyan erényeket csalogat elő, amiről eddig fogalmunk (fogalmam) sem volt.
Ivott már valaki olaszrizling esszenciát? Vagy vörös aszút Turánból? A festőszőlőként lesajnált Turán ebben a pincében – ahol főborként tisztelik és szeretik – olyan erényeket csillogtat, mint az agyonsztárolt világnagyságok.
Meghökkentő, mert gyönyörű hagymahéj színű rozénak hitt borról derül ki, hogy az valójában szürkebarát. Hogyan? Igen, szürkebarát, csak éppen héjon ázott, hasonlóan a kékszőlőkhöz. Hát igen, valahol minden felfedezés úgy kezdődött, hogy volt egy ember, akinek a gondolkodását nem befolyásolták a megcsontosodott szokások...
És az a bizonyos robosztusság. Sok idősebb tételnél olyan érzésem volt a pohárba szagolva, hogy a bor pillanatokon belül vadállatként ugrik ki belőle és rabul ejt, nincs menekvés. „A tigris nyelve olyan érdes, hogy lenyalja a húst a csontról” – mondja Kaló Imre és ez szíven üt, mert érzem, hogy végem van.
Végül a mélység: az egyes rétegek sorban tárulnak fel és köszönnek vissza az ismerős gyümölcsök, fűszerek. Bár már megittuk, a bor nem búcsúzik. Maradni akar, nyomot hagyni mindenen amivel kapcsolatba került, legyen az a pohár, vagy a torkunk. A bor szalad, de az illat- és ízélmény marad…

Aki egy országot etet-itat

Kaló Imre pincéje mindenki számára nyitva áll, mert „a bor nem válogat”. Maratoni kóstolónk során összesen 40! tétellel ismerkedtünk meg, az első, a 2008-as Chardonnay délután öt órakor került a poharunkba.

„Nincs titok, csak kiváló szőlő és folyamatos kísérletezés és odafigyelés” –mondja a mester, miközben poharunkba tölti az aranysárga 2008-as, 70 napig héjon áztatott Leánykát, amely úgy ontja magából az aszalt sárgabarackot, mintha annak a húsából lett volna préselve. Apropó prés, azt hiába is keresnénk a pincében. Kaló Imre kizárólag a szőlő legértékesebb színlevéből készíti borait, a többi megy törkölypálinkának, így lesz végül ez is, az is kiváló minőségű.

Egy idő után érkeznek az újborok, egyik-másik még kádról: friss Kékfrankost, Merlot-ot, Medina-Turán házasítást és Syrah-t kóstoltunk. Nekem ez utóbbi ízlett a legjobban, a fűszeres iráni fajta láthatóan jól érzi magát az egri borvidéken.

Nehéz elfelejteni a tüzes, chilis 2005-ös Cabernet Sauvignon-t és a rusztikus, sűrű, hosszú lecsengésű Bikavért ugyancsak 2005-ből, amely illatjegyeiben izzadt lovak dominálnak. Imre elmondása szerint az animalitás két éve jelent meg a pince egyes borainál.

A házigazda „félidőben” mindenkit a házába invitált, ahol családja – felesége, fia, lánya és lányának udvarlója – meleg szívvel vártak. No meg persze gímszarvas- és szürkemarha borjúból készült gőzölgő székelykáposztával, házi kenyérrel és lassú tűzön sült omlós fácánpecsenyével. Furcsa volt rádöbbenni, hogy Kaló Imrénél így megy ez szinte minden nap, maximum 10-15 vendéggel, hogy mindenkire oda tudjon figyelni. Éjfél után egy órával búcsúztunk el egymástól egy Zenit aszúesszenciával és – meglepetésemre – tiszta, megvilágosodott fejjel.

Ars poetica

Kaló Imre 18 hektáron, 24 szőlőfajtával dolgozik a Turántól a Zenitig és a különböző évjáratok és házasítások miatt több, mint kétszázféle bora van. A hordókon nincs feltüntetve semmilyen információ, csak szimplán számozottak, mégis mindent el tud mesélni róluk a születésük pillanatától kezdve: évjárat, fajta, dűlő, szüret időpontja, mustfok, hány napig erjedt héjon és így tovább... Nála még olyan évjáratok is fejlődnek a pincében, amelyeket más termelők már évekkel ezelőtt lepalackoztak és értékesítettek. Borait úgy neveli, mint saját gyermekeit és nem engedi el őket idő előtt a háztól, csak erejük teljében, amikor már mindent tudnak és bárhol a világon megállják a helyüket.

Kaló Imrének küldetéstudata van. Személyiségének ereje, szuggesztív tekintete lecsupaszítja az érdemteleneket, a rossz úton járókat. Kaló Imre egy elhivatott, megalkuvást nem ismerő zseni, aki életének összes energiáját megszállottan annak szolgálatába állítja, hogy megalkossa a NAGY BORT. Azt a bort, amit minden kishitűség nélkül oda lehet tenni a hófehér abroszra, az aranyáron kínált francia Grand Cru-k mellé és azt mondani, hogy tessék, itt van, ilyen bor születik a Kárpát medence szívében. Isten áldja érte!

Az is lehet, hogy már meg is csinálta azt a bizonyos NAGY BORT. 2006-os Pinot Noir-ja annyira elegáns, kifinomult, kerek, hogy a „Rotschild-ok is megkönnyeznék”. A bor nagyságához 16-os alkohol és minden bizonnyal több évtizedes érési potenciál társul.

Hazafelé menet, a mezőkövesdi vasútállomáson ücsörögve valahogy másnak tűnik a világ. Mintha az ember a megvilágosodás bölcsességével picit kívülről szemlélné az életet. Mintha valami romlatlan helyről pottyant volna ide a földi létbe.

Kaló Imrét saját pincéjében látni, hallgatni, boraiból erőt meríteni életre szóló élmény.

Nádasi András





A projekt aloldala




Belépés
Regisztráció
Jelszó emlékeztető

A honlapon találhatóak olyan menüpontok, melyek funkciói teljesen csak regisztráció és belépés után érhetőek el.
Ilyen a fórum, valamint egyes könyvtári részek. A jövőben terveim szerint még nagyobb hangsúlyt fog kapni, hogy valaki regisztrált és belépett felhasználó-e.


Jelenleg az egész még teszt üzemben működik!

Polgármesteri Hivatal, 3411 Szomolya, Szabadság tér 1. Tel.:49/526-000 Fax:49/426-000 e-mail: info@szomolya.hu